Pedagógusaink

A kisgyermekes családok segítését tekintem hivatásomnak, évek óta foglalkozom bölcsődés korú gyermekekkel: korábban családi napköziben és bébiszitterként dolgoztam.

Védőnői, családi napközi vezető és házi gyermekfelügyelő, valamint szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensi képestést szereztem.

Érdeklődési körömbe tartozik a koragyermekkori lelki egészség, fontos számomra a kollégákkal illetve szülőkkel való harmonikus együttműködés, derűs, otthonos légkör megteremtése, mely a gyerekek egészséges érzelmi fejlődésének alapja.

Szeretnék aktívan közreműködni abban, hogy a gyerekek a felfedezés örömével élhessék meg társas környezetük kitágulását, és haladhassanak a szűk családtól a tágabb közösségek felé vezető úton.

 

Szabóné Domokos Eszter vagyok. Kislány koromtól rajongok a kicsi gyermekekért és mindig kerestem az alkalmakat, hogy velük lehessek.  A pályaválasztásnál mégis a szervezés felé kanyarodtam. A diplomám megszerzése után adódott a lehetőség, így édesanyámmal családi napközit nyitottunk. Éveken keresztül vezettem a Halacska Keresztény Családi Napközit Érden.  Majd saját gyermekeim mellet szereztem tapasztalatokat.

A Szent Antal Családi Bölcsődében szeretném megvalósítani a keresztény értékrend átadását a legkisebbek számára. Minden gyermek Isten egyedi, megismételhetetlen ajándéka. Bölcsődénkben a gyermekeket, mint egyéniségeket bontogatjuk ki úgy, hogy közben a csoport részévé váljanak. Megtanítjuk a társai elfogadására, segítésére, észrevenni a körülötte lévő világ szépségeit. Fontosnak tartom, hogy családi bölcsődénkben a kicsik szeretetteljes légkörben fejlődhetnek. Mindezt nagy türelemmel  és  odafigyeléssel, igyekszünk megvalósítani. Teréz anya szavai feladataim során iránytűként  szolgálnak számomra: “A legjobbat add a világnak amid csak van.”